A Lélekművek Pszichotár Klub
3 részes videóSOROZATA
Hogyan élj szorongásoktól mentes, boldog és teljes életet?
* A Pszichotár Klub tagoknak a webinár videók is elérhetőek.
* A Pszichotár Klub tagoknak a webinár videók is elérhetőek.
covid, háború, infláció – sok olyan hatás ér minket, amit nem tudunk befolyásolni. Azt azonban eldönthetjük, hogy hogyan reagálunk a minket ért hatásokra. Ebben nyújtunk most segítséget neked!
Vedd meg a 3 részes videósorozatunkat, légy boldogabb és kiegyensúlyozottabb az életedben!
Magyar Judit a Lélekművek Csoport vezetője, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Pszichotár megálmodója.
Imádom a munkám, és kiváltságosnak érzem magam, hogy kollégáimmal együtt a Lélekművek Pszichoterápiás Központban már több száz embernek segítettünk, hogy boldogabb és teljesebb életet élhessenek.
Az a tapasztalatom, hogy az emberek nagyon érdeklődnek a pszichológia iránt. Próbálják megérteni önmagukat, a kapcsolataikat, és a körülöttük lévő világot, azonban sokszor elvesznek az internet útvesztőjében, és az ellentétes információkban. Ezért tekintem egy nagyon fontos missziónak, hogy a pszichológiát kivigyük a rendelő falain kívülre, és valamilyen formában mindenki számára elérhetővé tegyük.
Célunk az oktatás, az úgynevezett “pszichoedukáció”, hiszen egész életünkben tanuljuk önmagunkat. Ehhez igyekszünk többféle módon is segítséget nyújtani. Ehhez járul hozzá a Lélekművek Pszichotár Klub és ez az ingyenes online előadássorozat is!
A Pszichotár Klub egy folyamatosan bővülő könyv-, videó- és hanganyag tár, amely lehetővé teszi, hogy állandóan növekedjen a pszichológiai tudásod, ezáltal bölcsebb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet élj! Légy önmagad legjobb verziója!
Havonta dolgozunk fel olyan pszichológiai könyveket, amelyek folyamatosan segítik a belső fejlődésedet!
Gyermeknevelés, párkapcsolat, stressz, önismeret, személyiségzavar, stb. témákban gyűjtöttünk össze irodalmat, amivel bővítheted a tudásodat!
Az összefoglalók könnyen átláthatóak, csak a lényeget olvasod! Nincsenek felesleges körök!
Ráadásul a könyvösszefoglalókat hanganyag formájában is megkapod! Ha állsz a dugóban, vagy sportolsz, esetleg a konyhában főzöl, kihasználhatod az időt, hogy fejleszd önmagadat!
A könyvek mellett videókkal is segítjük a fejlődésedet!
Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre adunk választ a kisfilmjeinkben, melyek számát szintén folyamatosan bővítjük!
A Pszichotár klub tagjai folyamatosan fejlesztik önmagukat, amit mi, a Pszichotár csapata havonta megrendezett online vagy offline programokkal támogatunk!
Ezeken a programokon csak a klubtagok vehetnek részt, és kizárólag a klubtagoknak szervezünk!
Megtudhatod például milyen relaxációs formák vannak, és ki is próbálhatod őket! Vagy pszichiáter kollégánkat kérdezheted bármiről, amit meg akarsz tudni a gyógyszerekről és az egészségügyi ellátás protokolljairól!
Mivel szívügyünk az oktatás, szeretnénk nagyobb létszámú előadásokat szervezni az érdeklődőknek.
A Pszichotár Klub tagjai VIP vendégnek számítanak ezeken az eseményeken, amiket ingyenesen látogathatnak!
A Lélekművek Pszichoterápiás Központ kizárólag klinikai szakpszichológusokat foglalkoztat, ami a pszichológus szakmában egy különlegesen magas színvonal!
A pszichoterápiás folyamat fókuszáltabb és hatékonyabb a magasabban képzett szakemberekkel, és ez lehetővé teszi a belső fejlődés, és a boldogabb élet gyorsabb elérését!
Havi egy könyv áráért egy egész könyvtár tananyagát megkapod, mely folyamatosan csak bővül, mint egy táguló pszichológiai univerzum!
hiszen egyetlen könyv árárért egy egész könyvtárat kapsz, és a tananyagok összefoglalják a lényeget! Nincsenek felesleges körök, így gyorsabban tudsz haladni!
anélkül, hogy egyetemre kéne járnod! Mi közel hozzuk hozzád a pszichológiát egy minőségi, megbízható formában!
és egy inspiráló, szuper közösséghez tartozhatsz!
Ha a fentiek igazak Rád, a Pszichotár Klub Neked szól!
Gyere és szerezz meg egy rendszerezett tudást velünk!
Rendszeresen rendezünk havi szintű online klubesteket. 3 havonta pedig élő eseményeinken tudsz velünk és a támogató közösségünk tagjaival kapcsolódni. Klubestjeinken sokszor neves meghívott előadókkal fogunk beszélgetni az alábbi témákban.
A GOLD tagsági szint, egyfajta VIP szolgáltatást nyújt számodra.
Miért hasznos a havi konzultáció? Személyesen felteheted a kérdéseidet a Pszichotárban feldolgozott (olvasott vagy nézett) anyagokkal kapcsolatban, illetve ha elakadásod van, abban is segítünk.
Válts éves GOLD tagságot, és részese leszel Magyar Judit által vezetett Belső Körnek. A Belső Kör tagjai számára negyedévente csoportos találkozók lesznek változatos és izgalmas programokkal.
A Pszichotár Klub ALAP klubtagsg díja csupán 5 990 Ft/hó, amiben benne van a három részes videósorozat teljes felvétele mellett:
A döntés a te kezedben van: Mindent viszel csak 5 990 Ft / hó áron vagy beéred a három videó felvételével 4 990 Forintért…
A bankkártya adataidat nem ismerjük és nem is tároljuk. Az itt megadott bankkártya-adataid egy titkosított csatornán keresztül, kódoltan továbbítja a rendszer a fizetési szolgáltatónak. Az internetes kártyás fizetés ma már olyan biztonságos, mintha egy boltban vásárolnál.
A kettős azonosítás 2021-től kötelező, ezért nem elég megadnod a banki felületeten a kártyadatokat, még meg kell adnod az sms-ben érkező ellenörző kódot is. A fizetésed csak így lesz teljes.
A bankkártya számod 12-19 db számból állhat. A lejárat általában a kártyádon “Valid thru 01/23” jelöléssel található. A lejáratból az első két szám a hónap, a második kettő az év.
A bankkártyád CVV kódja a hátlapon található, csak 3 számjegyből állhat. Általában egy fehér kis téglalapon belül található.
A klubtagságod igénylése után megkapod a hozzáférési adataidat azonnal, mellyel egy online felületen tudsz belépni a fiókodba. A Pszichotár Klub anyagait ebben a fiókban fogod látni. Azonnal minden anyag elérhetővé válik a számodra!
A programhoz bármikor van lehetőséged csatlakozni az előfizetési díj befizetésével. A fizetést követően megkapod a hozzáférésedet.
Előfizetésedet csak bankkártyás fizetéssel tudod kiegyenlíteni, ez számodra és számunkra is egyszerűbb, gördülékenyebb, így könnyen nyomon tudod követni az előfizetésed. Bankkártya adataidat nem mi tároljuk, így nem is ismerjük azokat. A fizetésért az OTP Simple Pay rendszere felel.
Előfizetésed lemondására bármikor lehetőséged van.
Éves előfizetés lemondása esetén a lemondott hónapok díját visszautaljuk részedre. Havi előfizetés lemondása esetén a hónapból fennmaradó összeget azonban nem áll módunkban visszautalni neked.